2017. március 19., vasárnap

A cseh testvériség

Annak idején a huszitáknak két fő csoportja jött létre 1415 után Csehországban, a kelyhesek és a radikális táboriták. Létrejött egy harmadik kisebb csoport is, ezt Petr Chelcicky cseh teológus hozta létre, tagjai pacifisták voltak, az emberek egyenlőségét, önkéntes szegénységet hirdettek, elutasították a szerzetességet és a katonai szolgálatot. 
Pogyebrád György király 1457-ben befogadta Kunwald nevű birtokára a közösség tagjait. Miután megnőtt a közösség tagjainak száma, 1467-ben létrehozták egyházukat, a cseh testvériséget, Mathias von Kunwald volt az első püspök. A reformáció idején nem csatlakoztak a sem az evangélikus, sem a református egyházhoz, amelyek államilag elismertek voltak.
1508-ban II. Ulászló cseh király elrendelte az üldözésüket, ha nem térnek vissza a katolikus hitre.
1548-ban üldözték az egyházat, sokan Lengyelországba és Poroszországba menekültek. A cseh és morva részegyház után a lengyeleknél is alakult egy, a püspöke Georg Israel lett.
1620-ban a Fehérhegyi csata után megsemmisült az egyház Csehországban, tagjai külföldre menekültek, 1628-ban utolsó püspökük Jan Comenius is elmenekült. Szászországba és Poroszországba menekültek az egyház tagjai. A Herrnhutban letelepült csoportból hozta létre Nikolaus Zinzendorf saját egyházát 1737-ben, a morva testvériséget.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése