2016. december 29., csütörtök

Mennoniták Ukrajnában Molotschna

Ez volt a mennoniták második nagy kolóniája Ukrajna területén. A Molotschna folyó közelében feküdt, Zaporozsje területen. 1804-ben jött létre, a végén 57 falu alkotta, Nyugat-Poroszországból jöttek a telepesek. Miután 1789-ben létrejött Chortitza, Oroszország vonzó bevándorlási célpont lett a mennonitáknak. 1800-ban Pál cár örökre mentesítette a mennonitákat a katonai szolgálat alól, III. Frigyes Vilmos porosz király viszont megtiltotta a földvásárlást számukra. mert nem katonáskodtak. 
1803-ban érkezett az első csoport, ők Chortitzában teleltek át, 1804-ben érkeztek meg telepesek a Molotschna folyó mellé, 1803 és 1806 közt 365 család jött ide, 1819-ben és 1820-ban még 254 család jött, 1835-ben zárult le a bevándorlás, összesen 1200 család - 6000 ember jött ide. A településről kivándoroltak, 57 falut hoztak létre a környéken. A terület lakosainak későbbi sorsa azonos volt Chortitza lakói sorsával. Az itt élők leszármazottai ma Németországban, Kanadában, USA-ban, Dél-Amerikában élnek.
Mennoniták Ukrajnában Chortitza

Chortitza volt az első németek lakta település Ukrajnában, amit Nyugat-Poroszországból jött mennoniták alapítottak 1789-ben.
A mennoniták a 16.század óta éltek Poroszországban, eredetileg holland származásúak voltak, de elnémetesedtek Poroszországban. Nagyjából 15 000 mennonita élt ott 1780 körül és gyorsan nőtt a számuk. A 18.század végén véget ért eddig zavartalan életük, a vallásuk tiltotta a katonáskodást, ezt a militarista porosz hatóságok nem nézték jó szemmel, mivel egyre több katonát akartak a hadseregbe sorozni, ezért megtiltották számukra új földek vásárlását és egyre több pénzt kellett fizetniük a katonai szolgálat megváltásáért, ezért egyre elégedetlenebb lett a közösség. 
Még 1763-ban hívott német telepeseket Oroszországba Katalin cárnő, ezek után folyamatos volt a német bevándorlás Oroszországba. Az egyik telepestoborzó, Georg von Trappe 1786-ban Danzigba látogatott és kapcsolatba került a mennonita közösséggel. A mennoniták két követet - Jakob Hoeppner és Johann Bartsch - küldtek Oroszországba tárgyalni az orosz hatóságokkal, a következő kedvezményeket érték el: 
- vallásszabadság 
- nem kell katonáskodniuk
- földet kapnak
1788-ban 228 család indult el Oroszországba, Dubrowno ( Belorusszia ) településen teleltek át és 1789 tavaszán érték el a Dnyeper partját, az eredetileg kiszemelt hely közelében háború folyt, ezért egy új helyre kellett menniük, a Dnyeper egy szigetének közelébe, Chortitza településre, ez Zaporozsje város közelében volt, a kolóniára folyamatosan jöttek az új mennonita telepesek 1797-ig összesen 400 család. Idővel 21 falut alapítottak az innen jött telepesek a környéken.
1870 után a kedvezmények elvesztése miatt komoly kivándorlás indult innen Kanadába.
A településen mezőgazdasági gépgyárak jöttek létre. Az első világháború idején a férfiakat besorozták az orosz hadseregbe. 1918-ban egy időre jobbra fordult az élet, amikor a német hadsereg elfoglalta Ukrajna területét. Utána ukrán fegyveres bandák fosztogatták a településeket, a leghírhedtebb Nestor Mahno anarchista vezér bandája volt. Majd szovjet uralom alá kerültek, akik rekvirálták a parasztok élelmét, sokan éhen haltak és járványokban is sokan meghaltak. 1920-ban sokan kivándoroltak Kanadába, majd később Paraguayba, az itt létesült településük neve Fernheim volt. A 20-as évek végén kezdett mezőgazdasági kollektivizálásnak sok halálos áldozata volt. 1941-ben Szibériába akarta őket deportálni Sztálin, de a német hadsereg gyorsabb volt. 1943-ban Lengyelországba telepítették át őket. Azonban 1945-ben utolérte őket a szovjet hadsereg Németországban, néhányan el tudtak rejtőzni a nyugati hatalmak megszállási területén. A többieket Szibériába és Kazahsztánba deportálták, sokan meghaltak közülük közben. Az életben maradtak utódai az 1980-as évektől Németországba vándoroltak Kazahsztánból.

2016. december 28., szerda

Holzschlag címere


Holzschlag története

Holzschlag egy fiatal település, egy vállalkozás eredményeként jött létre. 1622.07.26-án gazdasági társulást hozott létre a St Blasien kolostor, Gündelwangen tulajdonosa, von Sulz őrgróf Klettgau tulajdonosa, Maximilian von Pappenheim őrgróf Stühlingen tulajdonosa. Eberfingenben ( Stühlingen része )  épült egy vasgyár, ehhez szükséges nyersanyagokat a Wutach folyón szállították. A vasércet Klettgauból, később Schaffhausen és Engen településről, a fát Gündelwangenből fatutajként úsztatták le. 1624-ben indult meg a termelés, a 30 éves háború következtében nagy nyereséget termelt. 
Gündelwangen mellett egy 150 hektáros erdőt irtottak ki, egy részéből ház épült, a többi ment a kohókba. 1634-ben Tirolból toboroztak favágókat, szívesen jöttek mert Tirolban nagy volt a munkanélküliség. A kiirtott területen először három gazdaság létesült. Miután vége lett az irtásnak, a favágók nem akartak hazatérni a szegénységbe, kérésükre a kolostortól 16 évre megkapták a területet. 
Thomas Guth és Margaretha Ganter

Thomas Guth és Margaretha Ganter először 1643-ban jelent meg a forrásokban, amikor Kappel településen megszületett ősapám Martin Guth. Ezután Holzschlag településre költöztek, itt született 1645.03.17-én Anna lányuk, majd még a többi gyerek: Christian 1648.12.04, Barbara 1651.07.30, Johann 1649.12.26, Katharina 1655.09.17 és Georg 1659-ben. Holzschlag ekkor Gündelwangen része volt, az anyakönyve sajnos csak 1639-től lett vezetve.
Kappelben nem éltek Guth nevű családok 1643 előtt, viszont már több Ganter neve maradt fent a Kappel születési anyakönyvében már a 1628-as kezdéstől, Jerg Ganter és Lucia Exin, Jakob Ganter és Apollonia Bleyer, Kaspar Ganter és Ursula Berger, Ulrich Ganter és Barbara Lentner, tehát több Ganter család élt a településen ekkor.
Gündelwangenban viszont már az anyakönyvezés 1639-es elkezdésekor élt egy Guth, Jakob Guth és felesége Margaretha Lachmann, tehát a Guth család is őshonos lehetett Gündelwangenban.
Thomas Guth 1666.08.31-én halt meg Holzschlag településen.
Simon Axel és Barbara Lindtner

Simon Axel 1655.10.31-én született Lambrecht Axel és Maria Stadler fiaként, Gündelwangenben keresztelték meg.
Barbara Lindtner 1660 körül született, az apja valószínűleg Peter Lindtner, mert ő élt ebben az időszakban Holzschlag településen. 
Simon Axel és Barbara Lindtner 1683.02.21-én kötött házasságot, Hozschlag településen éltek.
Barbara Lindtner 1717.04.13-án halt meg Holzschlag településen.
Martin Guth és Katharina Fürderer

Martin Guth, Kappel településen ( ez Lenzkirch része ma ) született, Thomas Guth ( ? - 1666 ) és Margaretha Ganter fiaként 1643.11.29-én.  Katharina Fürderer születési helye vsz Lenzkirch.
1672.11.13-án kötöttek házasságot, ekkor Martin Guth Holzschlag településen élt. Martin Guth foglalkozása vietor / kádár volt.
Katharina Fürderer 1692.06.08-án halt meg Holzschlag településen.
Martin Guth özvegy vietor 1692.06.10-én vette feleségül Maria Winterhaldert.
Martin Guth vietor, aki Holzschlag településen élt, 1694.01.01-én halt meg.
A 1672-es házasság, rákattintva látható eredeti méretben a kép.


2016. december 27., kedd

Michael Guth és Maria Axel

Michael Guth 1676.09.08-án született Holzschlag ( ma Bonndorf ) településen Martin Guth ( 1643 - 1694 ) és Katharina Fürderer ( ? - 1692 ) fiaként.
Maria Axel 1685.01.24-én született Holzschlag településen Simon Axel és Barbara Lindter ( ? - 1717 ) lányaként. 
Michael Guth és Maria Axel 1707.02.27-én kötöttek házasságot Holzschlag településen. 
Maria Axel 1714.04.04-én halt meg Holzschlag településen.
Michael Guth 1714.06.26-án feleségül vette Fides Gantert, aki a Schluchsee plébánia területéről jött.
Michael Guth 1754.03.04-én halt meg Holzschlag településen. 
Kaspar Schrautz és Johanna Guth

Johanna Guth 1712.05.22-én született Holzschlag ( ma Bonndorf része ) településen, Michael Guth ( 1676 - 1754 ) és Maria Axel ( 1685 - 1714 ) lányaként. 1738.05.18-án Bonndorfban feleségül ment Johann Freihez ( 1705 - 1748 ), aki Kohlhalden ( Bonndorf része ) településen született, itt született közös gyerekeik: Thomas 1739.12.09, Georg 1742.04.18, Xaver 1744.02.16.
A család 1744-ben kivándorolt Zsámbékra, amikor 1745-ben készült egy egyházi lélekösszeírás már csak Xaver fiúk volt életben. Zsámbékon született gyerekük:  Maria Elisabeth 1748.07.25.
Johann Frei 1748.07.13-án halt meg Zsámbékon.
Kaspar Schrautz ( 1727 - 1800 )  1749.02.17-én jelent meg először a forrásokban, amikor Zsámbékon feleségül vette Johanna Guthot. Az ő apja Johann Schrautz ( 1684 - 1754 ) lehetett, aki 1754.10.30-án halt meg Zsámbékon 70 évesen. 
Közös gyerekeik: Anna Maria 1750.07.10, majd ősanyám Anna Maria 1751,12.05.
Johanna Guth 1782.09.18-án halt meg Zsámbékon.
Kaspar Schrautz 1782.11.13-án vette feleségül Elisabeth Weigandt ( 1731 - 1813 ) ő Gündelwangenből származott és Zsámbékon halt meg 1813.07.23-án.
Kaspar Schrautz 1800.01.27-én halt meg Zsámbékon.

1745 Conscriptio Animarum Zsámbék Johann Frei és Johanna Guth

2016. december 26., hétfő

A Fekete-tengeri németek elhelyezkedése



A Fekete-tengeri németek 1810 - 1944

A letelepült németek mezőgazdasággal foglalkoztak, a fő bevételi forrás a gabona volt, a gabonát Odessza kikötőjén keresztül exportálták 1859-ig vámmentesen. Az így létrejött jólét hatására megnőtt a népesség, új falvakat hoztak létre a németek. Foglalkoztak még zöldség és gyümölcs termeléssel és borászkodtak. Tartottak méheket, selyemhernyót és merinó juhokat. Sok német iparos is élt a falvakban. Később gyárak létesültek, ahol mezőgazdasági gépeket gyártottak. 
A németek életének központja a templom volt és az egyház által fenntartott iskolák, ezek tartották fent a német identitást. A 20.században még főiskolákat is létrehoztak. 
1871 után megindult a németek életének rossz irányba fordulása. Ebben az évben megvonták  kedvezményeiket, ugyanolyanok lettek mint a többi orosz állampolgár. Nekik is kötelező lett a hat éves katonai szolgálat. Ezek után 15 000 mennonita vándorolt ki az USA-ba. 1871 és 1915 közt 79 000 protestáns és 37 500 katolikus német vándorolt ki az USA-ba. Kivándoroltak még Kanada, Ausztrália, Argentína és Brazília területére. 
Az első világháború kitörése után ellenséges lett a hangulat az oroszországi németek iránt, a férfiakat besorozták a hadseregbe, a törökök ellen harcoltak csak, mert féltek hogy átállnának a német hadsereg oldalára. A cári rendszer bukása után Németország 1917 - 1918-ban megszállta Ukrajnát, az itt élő németek támogatták őket, mert védelmet reméltek a hadseregtől. A visszavonulás előtt kiképeztek egy német önvédelmi erőt, amely kénytelen volt Lengyelországba vonulni a szovjet hadsereg elől 1919-ben. 
A szovjet rendszerben felszámolták a német kulturális életet, az egyházakat is, a templomokból raktár lett. A következő csapás a kollektivizálás volt 1929 után, emiatt zavargások törtek ki, amiket levertek, sok volt a halálos áldozat. 
Miután Hitler hatalomra jutott, a németeket ellenforradalmárként és kémként kezelték. Sok embert tartoztattak le és száműztek Szibériába. 1936-ban bezárták a német iskolákat, letartoztatták a tanárokat, az ukrán lett az oktatás nyelve. A templomokat bezárták, sokat lebontottak, a papokat is letartoztatták és agyonlőtték. 
1941-ben 326 000 német élt a területen, 228 faluban.
A háború elején 40 000 németet deportáltak a Szovjetunió ázsiai részeire, sokan meghaltak közben.
A terület ezek után német uralom alá került. 
1944-ben kitelepítették az itt élő németeket a szovjet hadsereg elől. Miután 1945-ben a szovjet hadsereg utolérte a menekülteket Németország keleti részén, sokan tovább menekültek a nyugati hatalmak zónáiba. A balszerencséseket elfogta a szovjet hadsereg és mint árulókat deportálta a Szibériába és Kazahsztánba, a deportáltak közül sokan meghaltak. Sztálin halála után sem térhettek haza a deportáltak, ezek közül Kazahsztánból sokan visszatértek Németországba 1985 után. 
A Fekete-tengeri németek 1789 - 1810

A Fekete-tengertől északra élő németeket nevezték így. A területet nyugatról a Bug folyó, keletről az Észak-Kaukázus határolta.
1765-ben indult meg a német bevándorlás nyugat és Délnyugat Németországból Oroszországba.
1789 óta érkeztek a Fekete-tenger vidékére nyugat-poroszországi mennoniták.
Új-Oroszországban Odessza vidékén sok új település jött létre. 
II. Katalin cárnő idején az oroszok legyőzték Törökországot ( 1768 - 1774 ) és 1783-ban elfoglalták a Krími kánság területét. A Jassy békében megkapták a Bug és a Dnyeszter közti területen, sok bolgár, görög, román települt ide a Török birodalomból. 
I.Sándor idején 1803-ban érkeztek ide az első bevándorlók délnyugat-Németországból: Baden, Württemberg, Pfalz, Elzász, Lotharingia. A telepesek Ulmból jöttek hajón Galatz kikötőjéig. Onnan kilenc csoportban 1100 ember jött szárazföldön Dubossary településig, innen a karantén letöltése után Odessza városába mentek, itt az Újorosz Jóléti Hivatal fogadta őket. 
Odessza városából küldték őket az új lakóhelyeikre, ahol megkapták földjeiket. 1804 tavaszán alapították Gross és Kleinliebental falvakat. Azután alapították Neuburg, Peterstal és Josefstal településeket. 1805-ben Alexanderhilf, Frankfeld, Mariental és Lustdorf falvakat. 1806-ban Frudental falut. 1808-ban jött egy új bevándorlási hullám Baden és Elzász területéről, ők Glückstal és Kutschurgan kerületekben telepedtek le. Ekkor jött létre Neudorf, Bergdorf és Glückstal település. Az orosz kormány csökkentette a fogadott bevándorlók számát, hogy elég támogatást tudjon adni a régieknek. Richelieu kormányzó az új bevándorlókat Kutschurgan körzet Liman folyóhoz küldte. Itt jöttek létre Kandel, Selz és Strassburg falvak. 
1808-ban még 500 új német bevándorló jött, ők a Beresan folyó mellett kaptak földet. 1809-ben itt jött létre Landau, Speyer, Rohrbach település. 1810-ben Worms, Sulz, Karlsruhe, Rastadt és München. Az így létrejött német településhálózat nem volt összefüggő mint a Volga-vidéken, de láncolatba rendeződtek a koloniák. 


2016. december 25., vasárnap

Ganterschwil református templom középkori faliképek








Ganterschwil református templom

A templomban középkori faliképeket találtak.





Ganterschwil címere


Ganterschwil

Ganterschwil település 2013-ban egyesült Bütschwil településsel, a neve Bütschwil - Ganterschwil lett, Toggenburg körzetben, St Gallen kantonban, Svájcban fekszik. Innen vándorolt Tafertsweilerbe Jakob Mannhertz ősapám 1653 előtt. A település a Thur és Necker folyók közt fekszik. A falu területén egyéni gazdaságok és tanyák is vannak. 
779-ben Cantrichesuilare néven említették. A középkorban a St Gallen, a Magdenau apátság, a Toggenburg grófság volt tulajdonos itt. Éltek nemesek is itt, 1102-ben említették Wenzel von Ganterschwil nevét. A 15.században közigazgatásilag a Toggenburg grófság, jogilag a Modelsberg bíróság alá tartozott 1798-ig. 1468-ban a Toggenburg grófság eladta az itteni birtokát a St Gallen apátságnak, ezután közigazgatásilag Lichtensteig alá tartoztak. 
1528-ban alakult itt egy református egyházközösség, ők a katolikusokkal együtt használták a régi katolikus templomot 1939-ig, amikor épült egy katolikus templom a faluban. 



2016. december 24., szombat

Wald St Bernhard kolostortemplom belső








Wald St Bernhard kolostortemplom

A templom eredetileg a 13.században épült, egy háromhajós román bazilika volt, 1249-ben szentelték fel. 1696 és 1698 közt épült újra barokk és rokokó  stílusban. Az építész Jos Beer, egy neves voralbergi építészcsalád tagja. A belső tér stukkódíszei Johann Jakob Schwarzmann művei, a freskókat Johann Melchior Eggmann kezdte festeni, majd 1753-ban egy sigmaringeni rokokó mester Andreas Meinrad von Ow fejezte be. Johann Michael Schmadel festette és aranyozta a faszobrokat és faragványokat. Johann Georg Aichgasser felsősváb orgonakészítő műve az 1751-ben készült orgona. A bejáratnál a zárókőn a befejezés éve 1698 szerepel, A két oldalán két címer, a ciszterci rend címere, a von Weckenstein család címere. Felül von Bodman apátnő címere. 

A templom eleje

A templom hátsó része

A Wald kolostor 1212 - 1806

A kolostor területe eredetileg a Pfullendorf grófok birtoka volt. Rudolf von Pfullendorf-tól 1176-ban megörökölte Barbarossa Frigyes császár. Azután a von Fronhofen nemesi család birtoka lett, azután 1212-ben egy birodalmi miniszteriális ( nemes ) Burkhard von Weckenstein birtoka lett. Még abban az évben ő és testvérei Judintha és Ita, akik cisztercita apácák voltak, megalapították a kolostort. Judintha lett az apátnő, Ita pedig a prior. Burkhard von Weckenstein lovag 1212-ben vette meg Wald falu területét 55 márka ezüstért , az eladó Ulrich von Balbe, az anyja Aldehaid, a nővére Gertrud, a területen volt egy kis templom, amelyik rendelkezett a plébánia jogokkal, ezt is eladták. A Weckenstein család 1383-ban kihalt. A kolostor a ciszterci rendhez tartozott, egy sűrű erdő közepén volt, a tagok mezőgazdasági munkát végeztek. Ez volt az első cisztercita kolostor Oberschwaben területén. Az apácák és Burkhard von Weckenstein kérésére 1217-ben a kolostor a Salem kolostor leányegyháza lett III. Honorius pápa engedélyével. 
A kolostort támogatta adománnyal II. Frigyes császár is. Más nemesektől is kapott adományokat, sokszor az apácák szülei is adományoztak földeket, legelőket, erdőket és gazdaságokat a kolostornak. Ezek általában szétszórva feküdtek, sokszor távol a kolostortól. Ezért a kolostor rákényszerült a földek eladására és cseréjére, hogy közelebb és egymás mellett legyenek a földek. Nagyjából 1474-re sikerült létrehozni egy uradalmat a környező falvakban lévő földekből, 1501-re lezárult az uradalom létrehozása, ekkor készült egy Urbárium a kolostor javairól. A kolostornak voltak szőlői a Boden- tó környékén és halastavai, a böjti előírások teljesítése érdekében. 
A kolostor hatalmas károkat szenvedett a harmincéves háború ( 1618 - 1648 ) idején, a román és gótikus maradványokra épült egy új barokk épület. A kolostor temploma, a St Bernard templom 1698-ra épült újra barokk stílusban. A barokk kolostor újjáépítése 1727-ben ért véget. 1806-ban a Hohenzollern - Sigmaringen fejedelemség vette meg a kolostort.

A kolostor

A kolostor kerengője

Wald városháza


Wald címere


Wald története

Wald település Hohenzollern tartományban található, Sigmaringen körzetben, innen származott Ursula Mörlin ősanyám. Már az őskor óta lakott a környék, kelta sírokat találtak erre. 
Wald a korai középkorban a Goldineshuntare terület, utána a Ratoldesbuch gau, majd a Sigmaringen grófság része volt. Az első említése 1208 előtt való egy okiratból, ekkor Sváb Fülöp király 30 márkáért eladta Wald és Hippetsweiler Vogt területét a Fornhofen testvéreknek. A Vogt egy várhoz tartozó terület vezetője volt, mint a magyar várnagy. A testvérek később eladták a nemes von Balbe családnak, akik később továbbadták a miniszteriális Burkhard von Weckensteinnek. Weckenstein és nővérei Judinta és Ita itt alapította meg 1212-ben a Wald kolostort. Később a Salem kolostor része lett, 1783-ban közigazgatásilag az osztrák Vorderösterreich része lett. 1806-ban szekularizálták a kolostort, a Hohenzollern-Sigmaringen hercegség tulajdona lett a település.


2016. december 23., péntek

Tafertsweiler St Urban templom

1891-ben szentelték fel a templomot.



Tafertsweiler címere


Tafertsweiler története

1975 óta Ostrach része a település. Tafertsweiler részei: Tafertsweiler, Bachhaupten, Eschendorf, Gunzenhausen. A név a Taferne = fogadó névből vagy Dávid király nevéből származik. 1194-ben Tagebreteswilare, 1274-ben Tageprechteswilare, 1509-ben Departswyler, 1511-ben Taberattschwyler, 1530-ban Daffatschwiler, 1586-ban Tafernschweiler, a 18.században Davidschweiler. Tafertsweiler eredetileg Ostrachgau grófság része volt, a grófság utolsó vezetője a Sprossen bárók közül Bertold von Bachobiten ( Bachhaupten ) szerzetesként halt meg a Salem kolostorban. 1175-ben a Salem kolostor vagy adományként vagy vásárlással megszerezte Bachhaupten, Tafertsweiler, Eschendorf településeket. 1200-ban Konrad és Heinrich von Wartenberg grófok ráhagyták Gunzenhausen települést a Salem kolostorra. A négy településből létrehozta a Salem kolostor Bachhaupten Amt-ot. Az Amt egy uradalom által létrehozott közigazgatási terület volt a középkorban és utána a 19.századig, egy hivatal volt a székhelyén az irányítására, az élén az Amtmann állt. Az Amtmann volt az adminisztráció vezetője, joghatósága volt az ott élők felett, ő intézte a katonai ügyeket, felelt a közbiztonságért, a terület pénzügyeiért - adószedés például. 1603-ban Ostrach lett az Amt székhelye. Ostrachban volt ezután egy Oberamtmann, Bachhaupten várában maradt még egy  Pfleger - jogi képviselő, hivatalnok aki  egy pap volt, prefektus címmel.
1803-ban szekuralizálták, kisajátították a Salem kolostort, a Thurn és Taxis hercegek megvették Ostrach uradalmat. 1806-ban megvette a Hohenzollern-Sigmaringen hercegség.


2016. december 22., csütörtök

Jakob Mannhertz és Anna Petermann

Jakob Mannhertz és Anna Petermann 1653.05.01-én kötött házasságot Ostrachban, a házasságnál Jakob Mannhertz születési helye Ganterschwil svájci település, Szent Gallen kantonban. Sajnos Jakob Mannhertz pontos életkora nem szerepel házasságánál és halálánál sem, én a korabeli házassági szokások alapján 1630 körül gondoltam a születését. Amikor megnéztem Ganterschwil anyakönyvét, egy szóba jöhető Jakob Mannhertzet találtam, ő 1630.02.29-én született, az apja Jakob Mannhertz, az anyja neve nagyon nehezen olvasható sajnos, talán Maria Gasser. 
Anna Petermann származási helye szerintem Root település Luzern kantonban, csak talán Rott formában használták akkor még a település nevét.  A Family Search nemzetközi indexében találtam egy Petermannt a 1640-es években Root településen.
Egy a Hohenzollerische Heimat 1993.decemberi számában megjelent Walter Kempe által Tafertsweilerről írt cikkben az szerepel, hogy többen jöttek Luzern katonból Tafertsweilerbe.
Közös gyerekeik: Silvester 1654.03.27, Jakob 1655.08.21, Blasius 1657.01.28, Thomas 1658.12.21, Joseph 1660.03.07, Anna Maria 1663, Bartholomeus 1666, Walburga 1669.05.09. 
Jakob Mannhertz 1693.07.06-án halt meg Tafertsweilerben.




Johann Jakob Heinzler és Ursula Mörlin

Johann Jakob Heinzler és Ursula Mörlin 1658.09.29-én kötött házasságot Ostrachban, ekkor Johann Jakob Heinzler Ostrachban lakott, Ursula Mörlin pedig a közeli Wald településről jött. Sajnos van egy nagy hiány Ostrach anyakönyveiben, Tafertsweiler adatai évtizedekig hiányoznak, csak 1693-tól ismertek újra Tafertsweiler házasságai és halálozásai, ezért nem ismerem Apollonia Heinzler és szülei  halálának és Sylvester Mannhertz első és második házasságnak adatait.

2016. december 18., vasárnap

Sylvester Mannhertz és Apollonia Heinzler

Sylvester Mannhertz 1654.03.27-én született Ostrachban Jakob Mannhertz ( 1630 - 1693 ) és Anna Petermann ( 1630 - ? ) fiaként. Apollonia Heinzler 1660.04.30-án született Eschendorf településen - ez Tafertsweiler része - Tafertsweiler pedig Ostrach része - Johann Jakob Heinzler és Ursula Mörlin  lányaként. Sylvester Mannhertz és Apollonia Heinzler 1680 körül kötött házasságot. Közös gyerekeik: Nikolaus 1681.12.20, Martin 1683.12.15, Anna 1684.12.14, Katharina 1685.11.15, Joseph 1687.05.15, Mathias Tiberius 1689 szeptember,  Tafertsweiler településen születtek. Valamikor 1689-ben vagy 1690-ben meghalt Apollonia Heinzler. Ezután valószínűleg 1690-ben vagy 1691-ben feleségül vette Katherinát - X Fischer özvegyét - Sylvester Mannhertz egy ismeretlen településen, Katharina magával hozta két két fiát - Hans és Simon - az első házasságából. Született egy közös fiúk Johann, valószínűleg 1691-ben. 1692.09.25-én  Sylvester Mannhertz napszámos Eschendorf / Tafersweilerben kivándorolt Vörösvárra. Vele ment második felesége Katharina, annak gyerekei Hans és Simon Fischer ( egyik ősapám ), a közös gyerek Johann, az első házasságból Martin és Katharina Mannhertz, otthon maradtak a nagyobb gyerekek Nikolaus, Joseph és Anna Mannhertz. Az adóssága fejében a költözés után Sylvester Mannhertz házát megkapta Joseph Heintzler. Vörösváron is születtek még közös gyerekeik: Jakob 1697.06.03, Maria Ursula 1700.10.26, Maria Angela 1703.08.30. Amikor 1703.04.07-én meghalt Maria Ursula, beleírták Sylvester Mannhertz foglalkozását, tehénpásztor volt ekkor Vörösváron. 
Joseph Mannhertz

Joseph Mannhertz 1687.05.15-én született Tafertsweiler településen. Amikor apja Sylvester Mannhertz és mostohaanyja Katharina Fischer kivándorolt Eschendorfból Vörösvárra 1692.09.15-én, hátrahagyták Sylvester Mannhertz nagyobb gyerekeit - Nikolaus, Anna, Joseph. Legközelebb 1715-ben jelent meg a forrásokban, ekkor írták össze az országos adóösszeírás során Dorogon. Az első felesége Anna volt ( 1691 - 1746 ), ő 1746.04.09-én halt meg Dorogon. A második felesége Regina Merz ( 1700 - 1763 ) volt, őt 1746.05.08-án vette feleségül Dorogon. Ebből a házasságból született Jakob fiúk ( 1748 - 1810 ) 1748.07.22-én Dorogon. Joseph Mannhertz 1758.10.09-én halt meg Dorogon. Regina Merz 1763.03.01-én halt meg Leányváron. A fiúk, Jakob, anyjával együtt Leányvárra költözött, ott halt meg 1810.01.11-én.

Joseph Mannhertz összeírása 1715-ben Dorogon

Anna Mannhertz

Anna Mannhertz 1684.12.14-én született Tafertsweiler településen Sylvester Mannhertz ( 1654 - ? ) és Apollonia Heinzler ( 1660 - ? ) lányaként. Amikor apja Sylvester Mannherz és mostohaanyja Katharina Fischer  1692.09.25-én kivándorolt Eschendorf településről - Tafertsweiler része - Vörösvárra,  hátrahagyták Sylvester Mannhertz nagyobb gyerekeit - Nikolaus, Anna, Joseph. 
Anna 1708-ban jelenik meg a forrásokban, amikor 1708.02.20-án házasságot kötött Vörösváron Christian Hoserrel. Utána Nagykovácsiban éltek, itt született közös gyerekeik: Johann 1708.06.14, Walburga 1709.12.01. 

2016. december 17., szombat

Johann Georg Mannhertz és Rosalia Nick

Johann Georg Mannhertz colonus 1739.12.09-én született Vörösváron Johann Jakob Mannhertz ( 1704 - 1776 ) és Maria Elisabeth Strobelberger ( 1716 - 1779 ) fiaként. Rosalia Nick 1742.08.02-án született Vörösváron Martin Nick ( 1706 - 1760 ) és Anna Maria Koppler ( 1714 - 1762 ) lányaként. Johann Georg Mannhertz és Rosalia Nick 1762.11.23-án kötött házasságot Vörösváron. Rosalia Nick 1803.04.18-án halt meg Vörösváron. Johann Georg Mannhertz 1803.09.05-én halt meg Vörösváron. 
Martin Mannhertz és Ursula Steckl

Martin Mannhertz 1771.10.15-én született Vörösváron Johann Georg Mannhertz ( 1739 - 1803 ) és Rosalia Nick ( 1742 - 1803 ) fiaként. Ursula Steckl 1772.09.28-án született Vörösváron Christian Steckl ( 1740 - 1826 ) és Anna Maria Hasenfratz ( 1747 - 1804 ) lányaként. Martin Mannhertz és Ursula Steckl 1791.03.02-án kötött házasságot Vörösváron. Martin Mannhertz 1809.02.26-án halt meg Vörösváron. Ursula Steckl ezután 1809.04.12-én Vörösváron férjhez ment Mathias Botzheim ( 1786 - 1829 ) ősapámhoz. Ursula Steckl 1815.08.21-én halt meg Vörösváron. Mathias Botzheim 1829.06.27-én halt meg Vörösváron. 
Johann Peller és Katharina Mannhertz

Johann Peller colonus 1795.09.08-án született Vörösváron Mathias Peller ( 1765 - 1824 ) és Theresia Preier ( 1766 - ? ) fiaként. Katharina Mannhertz 1796.11.28-án született Vörösváron Martin Mannhertz ( 1771 - 1809 ) és Ursula Steckl ( 1772 - 1815 ) lányaként. Johann Peller és Katharina Mannhertz 1815.11.23-án kötött házasságot Vörösváron. Johann Peller 1846.08.20-án halt meg Vörösváron. Katharina Mannhertz 1856.12.13-án halt meg Vörösváron a 337.szám alatt tüdőbajban. 
Nikolaus Mannhertz és Barbara Ring

Nikolaus Mannhertz 1681.12.20-án született Tafertsweiler településen Sylvester Mannhertz ( 1654 - ? ) és Apollonia Heinzler ( 1660 - ? ) fiaként. Barbara Ring 1683-ban született Hechingen településen / Zollernalbkreis / Hohenzollern tartomány, Johann Wolfgang Ring és Maria lányaként, valamikor 1703 előtt jött Vörösvárra. Amikor Sylvester Mannhertz 1692-ben kivándorolt Vörösvárra Nikolaus otthon maradt, de valamikor 1703 előtt ő is kivándorolt Vörösvárra. Nikolaus Mannhertz és Barbara Ring 1703.07.07-én kötött házasságot Vörösváron. Nikolaus Mannhertz 1710.10.03-án halt meg Vörösváron. Barbara Ring 1714.06.12-én feleségül ment Franz Hucker ősapámhoz ( 1677 - 1737 ) Vörösváron. Barbara Ring 1737.05.12-én halt meg Vörösváron. Franz Hucker 1737.12.05-én halt meg Vörösváron.
Johann Jakob Mannhertz és Maria Elisabeth Strobelberger

Johann Jakob Mannhertz colonus 1704.03.01-én született Vörösváron Nikolaus Mannhertz ( 1681 - 1710 ) és Barbara Ring ( 1683 - 1737 ) fiaként. Maria Elisabeth Strobelberger 1716.04.12-én született Gregor Strobelberger ( 1680 - 1758 ) és Rosalia Grieb ( 1680 - 1755 ) lányaként. Jakob Mannhertz 1729.01.30-án vette feleségül Veronika Schindlert ( 1710 - 1731 ) Vörösváron. Veronika Schindler 1731.11.12-én halt meg Vörösváron. Jakob Mannhertz 1732.01.08-án vette feleségül Gertrud Ertingert ( 1711 - 1738 ) Vörösváron. Gertrud Ertinger 1738.03.15-én halt meg Vörösváron. Elisabetha Strobelberger 1737.02.12-én ment feleségül Michael Glenzingerhez ( 1713 - 1738 ) Vörösváron. Michael Glenzinger 1738.01.21-én halt meg Vörösváron. Jakob Mannhertz 1738.04.22-én vette feleségül Elisabeth Strobelbergert Vörösváron. Johann Jakob Mannhertz 1776.10.17-én halt meg Vörösváron. Elisabeth Strobelberger 1779.10.29-én halt meg Vörösváron. 
Mathias Mannhertz és Maria Magdalena Scheller

Mathias Mannhertz 1762.02.16-án született Vörösváron Johann Jakob Mannhertz ( 1704 - 1776 )  és Maria Elisabeth Strobelberger ( 1716 - 1779 )  fiaként. Maria Magdalena Scheller 1766.04.08-án született Vörösváron Johann Scheller ( 1719 - 1784 ) és Magdalena Kess ( 1723 - 1781 ) lányaként. Mathias Mannhertz és Magdalena Scheller 1786.11.15-én  kötött házasságot Vörösváron. Magdalena Scheller 1806.02.28-án halt meg Vörösváron. Mathias Mannhertz 1806.06.01-én vette feleségül Elisabeth Mindlert ( 1784 - ? ) Vörösváron . Mathias Mannhertz 1833.12.29-én halt meg Vörösváron.

2016. december 14., szerda

Kongóláz Hundersingenben

Az amerikai tudományos folyóirat ír az esetről. Heuneburg ( Hundersingen része ) településen feltártak egy vaskori halomsírt, a Kr.e 600 és 450 közti időszakból. A sírban találtak egy edényt, abban pedig olyan anyagokat, amik emberi vér és belső szervek után maradtak fent. A vérben pedig a kongói vérzéses láz vírusát találták meg. A vírust a kullancsok terjesztik, de fertőzött állatok húsának elfogyasztásával is terjed. A sírban eltemetett előkelő a vírus áldozata lehetett.
A cikkhez készült egy rekonstrukciós rajz Heuneburg kelta kori erődjéről.