2016. december 29., csütörtök

Mennoniták Ukrajnában Molotschna

Ez volt a mennoniták második nagy kolóniája Ukrajna területén. A Molotschna folyó közelében feküdt, Zaporozsje területen. 1804-ben jött létre, a végén 57 falu alkotta, Nyugat-Poroszországból jöttek a telepesek. Miután 1789-ben létrejött Chortitza, Oroszország vonzó bevándorlási célpont lett a mennonitáknak. 1800-ban Pál cár örökre mentesítette a mennonitákat a katonai szolgálat alól, III. Frigyes Vilmos porosz király viszont megtiltotta a földvásárlást számukra. mert nem katonáskodtak. 
1803-ban érkezett az első csoport, ők Chortitzában teleltek át, 1804-ben érkeztek meg telepesek a Molotschna folyó mellé, 1803 és 1806 közt 365 család jött ide, 1819-ben és 1820-ban még 254 család jött, 1835-ben zárult le a bevándorlás, összesen 1200 család - 6000 ember jött ide. A településről kivándoroltak, 57 falut hoztak létre a környéken. A terület lakosainak későbbi sorsa azonos volt Chortitza lakói sorsával. Az itt élők leszármazottai ma Németországban, Kanadában, USA-ban, Dél-Amerikában élnek.
Mennoniták Ukrajnában Chortitza

Chortitza volt az első németek lakta település Ukrajnában, amit Nyugat-Poroszországból jött mennoniták alapítottak 1789-ben.
A mennoniták a 16.század óta éltek Poroszországban, eredetileg holland származásúak voltak, de elnémetesedtek Poroszországban. Nagyjából 15 000 mennonita élt ott 1780 körül és gyorsan nőtt a számuk. A 18.század végén véget ért eddig zavartalan életük, a vallásuk tiltotta a katonáskodást, ezt a militarista porosz hatóságok nem nézték jó szemmel, mivel egyre több katonát akartak a hadseregbe sorozni, ezért megtiltották számukra új földek vásárlását és egyre több pénzt kellett fizetniük a katonai szolgálat megváltásáért, ezért egyre elégedetlenebb lett a közösség. 
Még 1763-ban hívott német telepeseket Oroszországba Katalin cárnő, ezek után folyamatos volt a német bevándorlás Oroszországba. Az egyik telepestoborzó, Georg von Trappe 1786-ban Danzigba látogatott és kapcsolatba került a mennonita közösséggel. A mennoniták két követet - Jakob Hoeppner és Johann Bartsch - küldtek Oroszországba tárgyalni az orosz hatóságokkal, a következő kedvezményeket érték el: 
- vallásszabadság 
- nem kell katonáskodniuk
- földet kapnak
1788-ban 228 család indult el Oroszországba, Dubrowno ( Belorusszia ) településen teleltek át és 1789 tavaszán érték el a Dnyeper partját, az eredetileg kiszemelt hely közelében háború folyt, ezért egy új helyre kellett menniük, a Dnyeper egy szigetének közelébe, Chortitza településre, ez Zaporozsje város közelében volt, a kolóniára folyamatosan jöttek az új mennonita telepesek 1797-ig összesen 400 család. Idővel 21 falut alapítottak az innen jött telepesek a környéken.
1870 után a kedvezmények elvesztése miatt komoly kivándorlás indult innen Kanadába.
A településen mezőgazdasági gépgyárak jöttek létre. Az első világháború idején a férfiakat besorozták az orosz hadseregbe. 1918-ban egy időre jobbra fordult az élet, amikor a német hadsereg elfoglalta Ukrajna területét. Utána ukrán fegyveres bandák fosztogatták a településeket, a leghírhedtebb Nestor Mahno anarchista vezér bandája volt. Majd szovjet uralom alá kerültek, akik rekvirálták a parasztok élelmét, sokan éhen haltak és járványokban is sokan meghaltak. 1920-ban sokan kivándoroltak Kanadába, majd később Paraguayba, az itt létesült településük neve Fernheim volt. A 20-as évek végén kezdett mezőgazdasági kollektivizálásnak sok halálos áldozata volt. 1941-ben Szibériába akarta őket deportálni Sztálin, de a német hadsereg gyorsabb volt. 1943-ban Lengyelországba telepítették át őket. Azonban 1945-ben utolérte őket a szovjet hadsereg Németországban, néhányan el tudtak rejtőzni a nyugati hatalmak megszállási területén. A többieket Szibériába és Kazahsztánba deportálták, sokan meghaltak közülük közben. Az életben maradtak utódai az 1980-as évektől Németországba vándoroltak Kazahsztánból.

2016. december 28., szerda

Holzschlag címere


Holzschlag története

Holzschlag egy fiatal település, egy vállalkozás eredményeként jött létre. 1622.07.26-án gazdasági társulást hozott létre a St Blasien kolostor, Gündelwangen tulajdonosa, von Sulz őrgróf Klettgau tulajdonosa, Maximilian von Pappenheim őrgróf Stühlingen tulajdonosa. Eberfingenben ( Stühlingen része )  épült egy vasgyár, ehhez szükséges nyersanyagokat a Wutach folyón szállították. A vasércet Klettgauból, később Schaffhausen és Engen településről, a fát Gündelwangenből fatutajként úsztatták le. 1624-ben indult meg a termelés, a 30 éves háború következtében nagy nyereséget termelt. 
Gündelwangen mellett egy 150 hektáros erdőt irtottak ki, egy részéből ház épült, a többi ment a kohókba. 1634-ben Tirolból toboroztak favágókat, szívesen jöttek mert Tirolban nagy volt a munkanélküliség. A kiirtott területen először három gazdaság létesült. Miután vége lett az irtásnak, a favágók nem akartak hazatérni a szegénységbe, kérésükre a kolostortól 16 évre megkapták a területet. 
Thomas Guth és Margaretha Ganter

Thomas Guth valószínűleg 1612.12.02-án született Fischbach településen, ez akkor Lenzkirch része volt, ma Schluchseehez tartozik, Mathias Guoth és Christina Tugenberger fiaként.
Thomas Guth és Margaretha Ganter először 1643-ban jelent meg a forrásokban, amikor Kappel településen megszületett ősapám Martin Guth. Ezután Holzschlag településre költöztek, itt született 1645.03.17-én Anna lányuk, majd még a többi gyerek: Christian 1648.12.04, Barbara 1651.07.30, Johann 1649.12.26, Katharina 1655.09.17 és Georg 1659-ben. Holzschlag ekkor Gündelwangen része volt, az anyakönyve sajnos csak 1639-től lett vezetve.
Kappelben nem éltek Guth nevű családok 1643 előtt, viszont már több Ganter neve maradt fent a Kappel születési anyakönyvében már a 1628-as kezdéstől, Jerg Ganter és Lucia Exin, Jakob Ganter és Apollonia Bleyer, Kaspar Ganter és Ursula Berger, Ulrich Ganter és Barbara Lentner, tehát több Ganter család élt a településen ekkor.
Gündelwangenban már az anyakönyvezés 1639-es elkezdésekor élt egy Guth, Jakob Guth és felesége Margaretha Lachmann, talán Thomas Guth testvére lehetett..
Thomas Guth 1666.08.31-én halt meg Holzschlag településen.
Margaretha Ganter 1676.09.19-én halt meg Holzschlagban.
Simon Axel és Barbara Lintner

Simon Axel 1655.10.31-én született Lambrecht Axel és Maria Stadler fiaként, Gündelwangenben keresztelték meg.
Barbara Lindtner 1658.04.28-án született, Peter Lintner ( ? - 1686 )  és Maria Werndler ( ? - 1686 ) lányaként Holzschlag településen. 
Simon Axel és Barbara Lindtner 1683.02.21-én kötött házasságot, Hozschlag településen éltek.
Simon Axel 1710.04.08-án halt meg Holzschlag településen.
Barbara Lindtner 1717.04.13-án halt meg Holzschlag településen.
Martin Guth és Katharina Fürderer

Martin Guth, Kappel településen ( ez Lenzkirch része ma ) született, Thomas Guth ( 1612 - 1666 ) és Margaretha Ganter fiaként 1643.11.29-én.  Katharina Fürderer születési helye vsz Lenzkirch.
1672.11.13-án kötöttek házasságot, ekkor Martin Guth Holzschlag településen élt. Martin Guth foglalkozása vietor / kádár volt.
Katharina Fürderer 1692.06.08-án halt meg Holzschlag településen.
Martin Guth özvegy vietor 1692.06.10-én vette feleségül Maria Winterhaldert.
Martin Guth vietor, aki Holzschlag településen élt, 1694.01.01-én halt meg.
A 1672-es házasság, rákattintva látható eredeti méretben a kép.


2016. december 27., kedd

Michael Guth és Maria Axel

Michael Guth 1676.09.08-án született Holzschlag ( ma Bonndorf ) településen Martin Guth ( 1643 - 1694 ) és Katharina Fürderer ( ? - 1692 ) fiaként.
Maria Axel 1685.01.24-én született Holzschlag településen Simon Axel és Barbara Lintner ( ? - 1717 ) lányaként. 
Michael Guth és Maria Axel 1707.02.27-én kötöttek házasságot Holzschlag településen. 
Maria Axel 1714.04.04-én halt meg Holzschlag településen.
Michael Guth 1714.06.26-án feleségül vette Fides Gantert, aki a Schluchsee plébánia területéről jött.
Michael Guth 1754.03.04-én halt meg Holzschlag településen. 
Kaspar Schrautz és Johanna Guth

Johanna Guth 1712.05.22-én született Holzschlag ( ma Bonndorf része ) településen, Michael Guth ( 1676 - 1754 ) és Maria Axel ( 1685 - 1714 ) lányaként. 1738.05.18-án Bonndorfban feleségül ment Johann Freihez ( 1705 - 1748 ), aki Kohlhalden ( Bonndorf része ) településen született, itt született közös gyerekeik: Thomas 1739.12.09, Georg 1742.04.18, Xaver 1744.02.16.
A család 1744-ben kivándorolt Zsámbékra, amikor 1745-ben készült egy egyházi lélekösszeírás már csak Xaver fiúk volt életben. Zsámbékon született gyerekük:  Maria Elisabeth 1748.07.25.
Johann Frei 1748.07.13-án halt meg Zsámbékon.
Kaspar Schrautz ( 1727 - 1800 )  1749.02.17-én jelent meg először a forrásokban, amikor Zsámbékon feleségül vette Johanna Guthot. Az ő apja Johann Schrautz ( 1684 - 1754 ) lehetett, aki 1754.10.30-án halt meg Zsámbékon 70 évesen. 
Közös gyerekeik: Anna Maria 1750.07.10, majd ősanyám Anna Maria 1751,12.05.
Johanna Guth 1782.09.18-án halt meg Zsámbékon.
Kaspar Schrautz 1782.11.13-án vette feleségül Elisabeth Weigandt ( 1731 - 1813 ) ő Gündelwangenből származott és Zsámbékon halt meg 1813.07.23-án.
Kaspar Schrautz 1800.01.27-én halt meg Zsámbékon.

1745 Conscriptio Animarum Zsámbék Johann Frei és Johanna Guth

2016. december 26., hétfő

A Fekete-tengeri németek elhelyezkedése



A Fekete-tengeri németek 1810 - 1944

A letelepült németek mezőgazdasággal foglalkoztak, a fő bevételi forrás a gabona volt, a gabonát Odessza kikötőjén keresztül exportálták 1859-ig vámmentesen. Az így létrejött jólét hatására megnőtt a népesség, új falvakat hoztak létre a németek. Foglalkoztak még zöldség és gyümölcs termeléssel és borászkodtak. Tartottak méheket, selyemhernyót és merinó juhokat. Sok német iparos is élt a falvakban. Később gyárak létesültek, ahol mezőgazdasági gépeket gyártottak. 
A németek életének központja a templom volt és az egyház által fenntartott iskolák, ezek tartották fent a német identitást. A 20.században még főiskolákat is létrehoztak. 
1871 után megindult a németek életének rossz irányba fordulása. Ebben az évben megvonták  kedvezményeiket, ugyanolyanok lettek mint a többi orosz állampolgár. Nekik is kötelező lett a hat éves katonai szolgálat. Ezek után 15 000 mennonita vándorolt ki az USA-ba. 1871 és 1915 közt 79 000 protestáns és 37 500 katolikus német vándorolt ki az USA-ba. Kivándoroltak még Kanada, Ausztrália, Argentína és Brazília területére. 
Az első világháború kitörése után ellenséges lett a hangulat az oroszországi németek iránt, a férfiakat besorozták a hadseregbe, a törökök ellen harcoltak csak, mert féltek hogy átállnának a német hadsereg oldalára. A cári rendszer bukása után Németország 1917 - 1918-ban megszállta Ukrajnát, az itt élő németek támogatták őket, mert védelmet reméltek a hadseregtől. A visszavonulás előtt kiképeztek egy német önvédelmi erőt, amely kénytelen volt Lengyelországba vonulni a szovjet hadsereg elől 1919-ben. 
A szovjet rendszerben felszámolták a német kulturális életet, az egyházakat is, a templomokból raktár lett. A következő csapás a kollektivizálás volt 1929 után, emiatt zavargások törtek ki, amiket levertek, sok volt a halálos áldozat. 
Miután Hitler hatalomra jutott, a németeket ellenforradalmárként és kémként kezelték. Sok embert tartoztattak le és száműztek Szibériába. 1936-ban bezárták a német iskolákat, letartoztatták a tanárokat, az ukrán lett az oktatás nyelve. A templomokat bezárták, sokat lebontottak, a papokat is letartoztatták és agyonlőtték. 
1941-ben 326 000 német élt a területen, 228 faluban.
A háború elején 40 000 németet deportáltak a Szovjetunió ázsiai részeire, sokan meghaltak közben.
A terület ezek után német uralom alá került. 
1944-ben kitelepítették az itt élő németeket a szovjet hadsereg elől. Miután 1945-ben a szovjet hadsereg utolérte a menekülteket Németország keleti részén, sokan tovább menekültek a nyugati hatalmak zónáiba. A balszerencséseket elfogta a szovjet hadsereg és mint árulókat deportálta a Szibériába és Kazahsztánba, a deportáltak közül sokan meghaltak. Sztálin halála után sem térhettek haza a deportáltak, ezek közül Kazahsztánból sokan visszatértek Németországba 1985 után. 
A Fekete-tengeri németek 1789 - 1810

A Fekete-tengertől északra élő németeket nevezték így. A területet nyugatról a Bug folyó, keletről az Észak-Kaukázus határolta.
1765-ben indult meg a német bevándorlás nyugat és Délnyugat Németországból Oroszországba.
1789 óta érkeztek a Fekete-tenger vidékére nyugat-poroszországi mennoniták.
Új-Oroszországban Odessza vidékén sok új település jött létre. 
II. Katalin cárnő idején az oroszok legyőzték Törökországot ( 1768 - 1774 ) és 1783-ban elfoglalták a Krími kánság területét. A Jassy békében megkapták a Bug és a Dnyeszter közti területen, sok bolgár, görög, román települt ide a Török birodalomból. 
I.Sándor idején 1803-ban érkeztek ide az első bevándorlók délnyugat-Németországból: Baden, Württemberg, Pfalz, Elzász, Lotharingia. A telepesek Ulmból jöttek hajón Galatz kikötőjéig. Onnan kilenc csoportban 1100 ember jött szárazföldön Dubossary településig, innen a karantén letöltése után Odessza városába mentek, itt az Újorosz Jóléti Hivatal fogadta őket. 
Odessza városából küldték őket az új lakóhelyeikre, ahol megkapták földjeiket. 1804 tavaszán alapították Gross és Kleinliebental falvakat. Azután alapították Neuburg, Peterstal és Josefstal településeket. 1805-ben Alexanderhilf, Frankfeld, Mariental és Lustdorf falvakat. 1806-ban Frudental falut. 1808-ban jött egy új bevándorlási hullám Baden és Elzász területéről, ők Glückstal és Kutschurgan kerületekben telepedtek le. Ekkor jött létre Neudorf, Bergdorf és Glückstal település. Az orosz kormány csökkentette a fogadott bevándorlók számát, hogy elég támogatást tudjon adni a régieknek. Richelieu kormányzó az új bevándorlókat Kutschurgan körzet Liman folyóhoz küldte. Itt jöttek létre Kandel, Selz és Strassburg falvak. 
1808-ban még 500 új német bevándorló jött, ők a Beresan folyó mellett kaptak földet. 1809-ben itt jött létre Landau, Speyer, Rohrbach település. 1810-ben Worms, Sulz, Karlsruhe, Rastadt és München. Az így létrejött német településhálózat nem volt összefüggő mint a Volga-vidéken, de láncolatba rendeződtek a koloniák. 


2016. december 25., vasárnap

Ganterschwil református templom középkori faliképek








Ganterschwil református templom

A templomban középkori faliképeket találtak.





Ganterschwil címere


Ganterschwil

Ganterschwil település 2013-ban egyesült Bütschwil településsel, a neve Bütschwil - Ganterschwil lett, Toggenburg körzetben, St Gallen kantonban, Svájcban fekszik. Innen vándorolt Tafertsweilerbe Jakob Mannhertz ősapám 1653 előtt. A település a Thur és Necker folyók közt fekszik. A falu területén egyéni gazdaságok és tanyák is vannak. 
779-ben Cantrichesuilare néven említették. A középkorban a St Gallen, a Magdenau apátság, a Toggenburg grófság volt tulajdonos itt. Éltek nemesek is itt, 1102-ben említették Wenzel von Ganterschwil nevét. A 15.században közigazgatásilag a Toggenburg grófság, jogilag a Modelsberg bíróság alá tartozott 1798-ig. 1468-ban a Toggenburg grófság eladta az itteni birtokát a St Gallen apátságnak, ezután közigazgatásilag Lichtensteig alá tartoztak. 
1528-ban alakult itt egy református egyházközösség, ők a katolikusokkal együtt használták a régi katolikus templomot 1939-ig, amikor épült egy katolikus templom a faluban. 



2016. december 23., péntek

Tafertsweiler St Urban templom

1891-ben szentelték fel a templomot.



Tafertsweiler címere


Tafertsweiler története

1975 óta Ostrach része a település. Tafertsweiler részei: Tafertsweiler, Bachhaupten, Eschendorf, Gunzenhausen. A név a Taferne = fogadó névből vagy Dávid király nevéből származik. 1194-ben Tagebreteswilare, 1274-ben Tageprechteswilare, 1509-ben Departswyler, 1511-ben Taberattschwyler, 1530-ban Daffatschwiler, 1586-ban Tafernschweiler, a 18.században Davidschweiler. Tafertsweiler eredetileg Ostrachgau grófság része volt, a grófság utolsó vezetője a Sprossen bárók közül Bertold von Bachobiten ( Bachhaupten ) szerzetesként halt meg a Salem kolostorban. 1175-ben a Salem kolostor vagy adományként vagy vásárlással megszerezte Bachhaupten, Tafertsweiler, Eschendorf településeket. 1200-ban Konrad és Heinrich von Wartenberg grófok ráhagyták Gunzenhausen települést a Salem kolostorra. A négy településből létrehozta a Salem kolostor Bachhaupten Amt-ot. Az Amt egy uradalom által létrehozott közigazgatási terület volt a középkorban és utána a 19.századig, egy hivatal volt a székhelyén az irányítására, az élén az Amtmann állt. Az Amtmann volt az adminisztráció vezetője, joghatósága volt az ott élők felett, ő intézte a katonai ügyeket, felelt a közbiztonságért, a terület pénzügyeiért - adószedés például. 1603-ban Ostrach lett az Amt székhelye. Ostrachban volt ezután egy Oberamtmann, Bachhaupten várában maradt még egy  Pfleger - jogi képviselő, hivatalnok aki  egy pap volt, prefektus címmel.
1803-ban szekuralizálták, kisajátították a Salem kolostort, a Thurn és Taxis hercegek megvették Ostrach uradalmat. 1806-ban megvette a Hohenzollern-Sigmaringen hercegség.


2016. december 22., csütörtök

Jakob Mannhertz és Anna Petermann

Jakob Mannhertz és Anna Petermann 1653.05.01-én kötött házasságot Ostrachban, a házasságnál Jakob Mannhertz születési helye Ganterschwil svájci település, Szent Gallen kantonban. Sajnos Jakob Mannhertz pontos életkora nem szerepel házasságánál és halálánál sem, én a korabeli házassági szokások alapján 1630 körül gondoltam a születését. Amikor megnéztem Ganterschwil anyakönyvét, egy szóba jöhető Jakob Mannhertzet találtam, ő 1630.02.29-én született, az apja Jakob Mannhertz, az anyja neve nagyon nehezen olvasható sajnos, talán Maria Gasser. 
Anna Petermann származási helye szerintem Root település Luzern kantonban, csak talán Rott formában használták akkor még a település nevét.  A Family Search nemzetközi indexében találtam egy Petermannt a 1640-es években Root településen.
Egy a Hohenzollerische Heimat 1993.decemberi számában megjelent Walter Kempe által Tafertsweilerről írt cikkben az szerepel, hogy többen jöttek Luzern katonból Tafertsweilerbe.
Közös gyerekeik: Silvester 1654.03.27, Jakob 1655.08.21, Blasius 1657.01.28, Thomas 1658.12.21, Joseph 1660.03.07, Anna Maria 1663, Bartholomeus 1666, Walburga 1669.05.09. 
Jakob Mannhertz 1693.07.06-án halt meg Tafertsweilerben.




Johann Jakob Heinzler és Ursula Mörlin

Johann Jakob Heinzler és Ursula Mörlin 1658.09.29-én kötött házasságot Ostrachban, ekkor Johann Jakob Heinzler Ostrachban lakott, Ursula Mörlin pedig a közeli Königseggwald településről jött. A házaspár ezután Eschendorfban élt.
Jakob Heinzler és Ursula Mörlin ismert gyerekei a következők: 1659.03.29 Maria, 1660.04.30 Apollonia, 1662.08.06 Lorenz, 1666.03.05 Joseph. Sajnos van egy nagy hiány Ostrach anyakönyveiben, Tafertsweiler adatai évtizedekig hiányoznak, csak 1693-tól ismertek újra Tafertsweiler házasságai és halálozásai, ezért nem ismerem Apollonia Heinzler és szülei  halálának és Sylvester Mannhertz első és második házasságnak adatait.

2016. december 18., vasárnap

Sylvester Mannhertz és Apollonia Heinzler

Sylvester Mannhertz 1654.03.27-én született Ostrachban Jakob Mannhertz ( 1630 - 1693 ) és Anna Petermann ( 1630 - ? ) fiaként.
Apollonia Heinzler 1660.04.30-án született Eschendorf településen - ez Tafertsweiler része - Tafertsweiler pedig Ostrach része - Johann Jakob Heinzler és Ursula Mörlin  lányaként.
Sylvester Mannhertz és Apollonia Heinzler 1680 körül kötött házasságot. Közös gyerekeik: Nikolaus 1681.12.20, Martin 1683.12.15, Anna 1684.12.14, Katharina 1685.11.15, Joseph 1687.05.15  Tafertsweiler településen születtek.
Valamikor 1688 elején meghalt Apollonia Heinzler. Ezután Sylvester Mannhertz 1688.05.08-án feleségül vette Katharina Fischert Simon Fischer özvegyét a Tafertsweilerrel szomszédos Friedberg településen, Katharina Fischer magával hozta két két fiát - Hans és Simon - az első házasságából. Született egy közös fiúk Johann 1692 előtt.
1692.09.25-én  Sylvester Mannhertz napszámos Eschendorf / Tafersweiler lakosa kivándorolt Vörösvárra.
Vele ment második felesége Katharina, annak gyerekei Hans és Simon Fischer ( egyik ősapám ), a közös gyerek Johann, az első házasságból Martin és Katharina Mannhertz, otthon maradtak a nagyobb gyerekek Nikolaus, Joseph és Anna Mannhertz. Az adóssága fejében a költözés után Sylvester Mannhertz házát megkapta Joseph Heintzler.
Vörösváron is születtek még közös gyerekeik: Jakob 1697.06.03, Maria Ursula 1700.10.26, Maria Angela 1703.08.30. Amikor 1703.04.07-én meghalt Maria Ursula, beleírták Sylvester Mannhertz foglalkozását, tehénpásztor volt ekkor Vörösváron. 
Joseph Mannhertz

Joseph Mannhertz 1687.05.15-én született Tafertsweiler településen. Amikor apja Sylvester Mannhertz és mostohaanyja Katharina Fischer kivándorolt Eschendorfból Vörösvárra 1692.09.15-én, hátrahagyták Sylvester Mannhertz nagyobb gyerekeit - Nikolaus, Anna, Joseph. Legközelebb 1715-ben jelent meg a forrásokban, ekkor írták össze az országos adóösszeírás során Dorogon. Az első felesége Anna volt ( 1691 - 1746 ), ő 1746.04.09-én halt meg Dorogon. A második felesége Regina Merz ( 1700 - 1763 ) volt, őt 1746.05.08-án vette feleségül Dorogon. Ebből a házasságból született Jakob fiúk ( 1748 - 1810 ) 1748.07.22-én Dorogon. Joseph Mannhertz 1758.10.09-én halt meg Dorogon. Regina Merz 1763.03.01-én halt meg Leányváron. A fiúk, Jakob, anyjával együtt Leányvárra költözött, ott halt meg 1810.01.11-én.

Joseph Mannhertz összeírása 1715-ben Dorogon

Anna Mannhertz

Anna Mannhertz 1684.12.14-én született Tafertsweiler településen Sylvester Mannhertz ( 1654 - ? ) és Apollonia Heinzler ( 1660 - ? ) lányaként. Amikor apja Sylvester Mannherz és mostohaanyja Katharina Fischer  1692.09.25-én kivándorolt Eschendorf településről - Tafertsweiler része - Vörösvárra,  hátrahagyták Sylvester Mannhertz nagyobb gyerekeit - Nikolaus, Anna, Joseph. 
Anna 1708-ban jelenik meg a forrásokban, amikor 1708.02.20-án házasságot kötött Vörösváron Christian Hoserrel. Utána Nagykovácsiban éltek, itt született közös gyerekeik: Johann 1708.06.14, Walburga 1709.12.01. 

2016. december 17., szombat

Johann Georg Mannhertz és Rosalia Nick

Johann Georg Mannhertz colonus 1739.12.09-én született Vörösváron Johann Jakob Mannhertz ( 1704 - 1776 ) és Maria Elisabeth Strobelberger ( 1716 - 1779 ) fiaként.
Rosalia Nick 1742.08.02-án született Vörösváron Martin Nick ( 1706 - 1760 ) és Anna Maria Koppler ( 1714 - 1762 ) lányaként.
Johann Georg Mannhertz és Rosalia Nick 1762.11.23-án kötött házasságot Vörösváron.
Rosalia Nick 1803.04.18-án halt meg Vörösváron.
Johann Georg Mannhertz 1803.09.05-én halt meg Vörösváron. 
Martin Mannhertz és Ursula Steckl

Martin Mannhertz 1771.10.15-én született Vörösváron Johann Georg Mannhertz ( 1739 - 1803 ) és Rosalia Nick ( 1742 - 1803 ) fiaként.
Ursula Steckl 1772.09.28-án született Vörösváron Christian Steckl ( 1740 - 1826 ) és Anna Maria Hasenfratz ( 1747 - 1804 ) lányaként.
Martin Mannhertz és Ursula Steckl 1791.03.02-án kötött házasságot Vörösváron.
Martin Mannhertz 1809.02.26-án halt meg Vörösváron.
Ursula Steckl ezután 1809.04.12-én Vörösváron férjhez ment Mathias Botzheim ( 1786 - 1829 ) ősapámhoz.
Ursula Steckl 1815.08.21-én halt meg Vörösváron.
Mathias Botzheim 1829.06.27-én halt meg Vörösváron. 
Johann Peller és Katharina Mannhertz

Johann Peller colonus 1795.09.08-án született Vörösváron Mathias Peller ( 1765 - 1824 ) és Theresia Preier ( 1766 - ? ) fiaként.
Katharina Mannhertz 1796.11.28-án született Vörösváron Martin Mannhertz ( 1771 - 1809 ) és Ursula Steckl ( 1772 - 1815 ) lányaként.
Johann Peller és Katharina Mannhertz 1815.11.23-án kötött házasságot Vörösváron.
Johann Peller 1846.08.20-án halt meg Vörösváron.
Katharina Mannhertz 1856.12.13-án halt meg Vörösváron a 337.szám alatt tüdőbajban. 
Nikolaus Mannhertz és Barbara Ring

Nikolaus Mannhertz 1681.12.20-án született Tafertsweiler településen Sylvester Mannhertz ( 1654 - ? ) és Apollonia Heinzler ( 1660 - ? ) fiaként.
Barbara Ring 1683-ban született Hechingen településen / Zollernalbkreis / Hohenzollern tartomány, Johann Wolfgang Ring és Maria lányaként, valamikor 1703 előtt jött Vörösvárra.
Amikor Sylvester Mannhertz 1692-ben kivándorolt Vörösvárra Nikolaus otthon maradt, de valamikor 1703 előtt ő is kivándorolt Vörösvárra.
Nikolaus Mannhertz és Barbara Ring 1703.07.07-én kötött házasságot Vörösváron.
Nikolaus Mannhertz 1710.10.03-án halt meg Vörösváron.
Barbara Ring 1714.06.12-én feleségül ment Franz Hucker ősapámhoz ( 1677 - 1737 ) Vörösváron. Barbara Ring 1737.05.12-én halt meg Vörösváron.
Franz Hucker 1737.12.05-én halt meg Vörösváron.
Johann Jakob Mannhertz és Maria Elisabeth Strobelberger

Johann Jakob Mannhertz colonus 1704.03.01-én született Vörösváron Nikolaus Mannhertz ( 1681 - 1710 ) és Barbara Ring ( 1683 - 1737 ) fiaként.
Maria Elisabeth Strobelberger 1716.04.12-én született Gregor Strobelberger ( 1680 - 1758 ) és Rosalia Grieb ( 1680 - 1755 ) lányaként.
Jakob Mannhertz 1729.01.30-án vette feleségül Veronika Schindlert ( 1710 - 1731 ) Vörösváron. Veronika Schindler 1731.11.12-én halt meg Vörösváron.
Jakob Mannhertz 1732.01.08-án vette feleségül Gertrud Ertingert ( 1711 - 1738 ) Vörösváron. Gertrud Ertinger 1738.03.15-én halt meg Vörösváron.
Elisabetha Strobelberger 1737.02.12-én ment feleségül Michael Glenzingerhez ( 1713 - 1738 ) Vörösváron.
Michael Glenzinger 1738.01.21-én halt meg Vörösváron.
Jakob Mannhertz 1738.04.22-én vette feleségül Elisabeth Strobelbergert Vörösváron.
Johann Jakob Mannhertz 1776.10.17-én halt meg Vörösváron.
Elisabeth Strobelberger 1779.10.29-én halt meg Vörösváron. 
Mathias Mannhertz és Maria Magdalena Scheller

Mathias Mannhertz 1762.02.16-án született Vörösváron Johann Jakob Mannhertz ( 1704 - 1776 )  és Maria Elisabeth Strobelberger ( 1716 - 1779 )  fiaként.
Maria Magdalena Scheller 1766.04.08-án született Vörösváron Johann Scheller ( 1719 - 1784 ) és Magdalena Kess ( 1723 - 1781 ) lányaként.
Mathias Mannhertz és Magdalena Scheller 1786.11.15-én  kötött házasságot Vörösváron.
Magdalena Scheller 1806.02.28-án halt meg Vörösváron.
Mathias Mannhertz 1806.06.01-én vette feleségül Elisabeth Mindlert ( 1784 - ? ) Vörösváron . Mathias Mannhertz 1833.12.29-én halt meg Vörösváron.

2016. december 14., szerda

Kongóláz Hundersingenben

Az amerikai tudományos folyóirat ír az esetről. Heuneburg ( Hundersingen része ) településen feltártak egy vaskori halomsírt, a Kr.e 600 és 450 közti időszakból. A sírban találtak egy edényt, abban pedig olyan anyagokat, amik emberi vér és belső szervek után maradtak fent. A vérben pedig a kongói vérzéses láz vírusát találták meg. A vírust a kullancsok terjesztik, de fertőzött állatok húsának elfogyasztásával is terjed. A sírban eltemetett előkelő a vírus áldozata lehetett.
A cikkhez készült egy rekonstrukciós rajz Heuneburg kelta kori erődjéről.



2016. november 30., szerda

1737.07.08  Esztergom és Dorog közti határper

Esztergom város tanácsában Faichtinger József bíró elmondta, hogy a Dorog és Esztergom városa között lévő határviták elkerülésére megküldik a káptalani prefektusnak a város és az akkori prefektus között 1719-ben kötött egyezség másolatát. Az irat átadásával megbízzák Faichtinger József bírót és Zilizy Andrást.
1737.08.07  Esztergom és  Dorog és Kesztölc közti határ

A bíró elmondta, hogy Pestről magával hozta azt a vizsgálati jegyzőkönyvet, amit a káptalan készített a dorogi és a kesztölci határról.
1738.07.12 Dorog és Kesztölc közti határvita

Esztergom város Zilizy Andrást és Faichtinger Józsefet a dorogi és kesztölci viták miatt az ítélőmesterhez, a jegyzőt pedig Bars és Hont megyéhez küldik, hogy onnan az ügyben bírákat küldjenek.
1738.08.20 Dorog és Kesztölc közti határ

Az ítélőmester Bacskády Pál és Hont megye jegyzője helyett Missics Mihály kiment a Dorog és Kesztölc közti határvita elrendezésére. A belső tanácsból ( Esztergom város ) Zilizy András bírót, Faichtinger Józsefet, Walter Györgyöt, Gánóczy Istvánt és a jegyzőt, a külső tanácsból Heberong Mátyás szószólót, Czirk Bertalant, Pásztor Istvánt, Szentgály Istvánt, Knepffl Mihályt és Lukács Istvánt küldték ki.

2016. november 28., hétfő

1917 vérhasjárvány

Pest megyében 1917 júliusában tört ki a vérhasjárvány négy településen. Pilisvörösváron az ott elhelyezett bosnyák katonák közt tört ki a járvány. A katonákat a község járványkórházába helyezték el, miután ez kevés volt a település egy házat is kibérelt erre. A szénbánya támogatásával egy 30 ágyas járványkórházat állítottak fel. Pesthidegkúton szintén a katonák közt tört ki a járvány, akiket Budapestre szállítottak kezelésre. Csepelen is kitört a járvány. Solymáron négy megbetegedés volt, a pilisvörösvári szénbánya gépésze és családja. 
Augusztusban már 21 Pest megyei településre terjedt ki a járvány. Pilisvörösváron augusztusban 308 megbetegedés volt, 36-an haltak meg. Csepelen 166 betegből 6-an haltak meg. Solymáron 62 betegből 4-en haltak meg. Pest megyében összesen 879 betegből 69-en haltak meg. 
Voltak még új megbetegedések szeptember, október, november hónapokban is, de már kevesebben betegedtek meg. A vérhasjárvány áldozata lett a Spiegelberger Katalin szépanyám, 1917.10.02-án halt meg az állami iskolában felállított járványkórházban. 

2016. november 27., vasárnap

1872-1873 Kolerajárvány

1872-ben tört ki a kolerajárvány első szakasza Pest megyében, ekkor kevesen betegedtek meg, 47 községben 617 fő, ebből 260 halott.
1873-ban tört ki a második szakasz Pest megyében, ennek sok halálos áldozata volt. 1873.május 3 és október 31 közt tartott a járvány. 89 községben 10711 megbetegedés volt és 4727 halott. Ennek esett áldozatul Nothelfer Anna ősanyám, 1873.07.18-án halt meg Vörösváron kolerában. Az egész országban 190 000 halottja volt a két év járványnak.
1739-1740 pestisjárvány

Ebben az időszakban pestisjárvány volt az egész országban. Néhány olyan település adatai, ahol őseim éltek ekkor és akik közül többen meghaltak a járvány során.
Torbágy 1739 április és október közt tartott a járvány, kb: 220 halott volt.
Budajenő és Telki 1739 május és november közt, kb: 150 halott.
Budakeszi 1739 június és 1740 április közt, kb: 538 halott, a település lakóinak fele halt meg.
Budaörs 1739 május és 1740 április közt, kb: 259 halott, a lakók fele meghalt.
Óbuda 1739 június és 1740 április közt, kb: 888 halott, a lakók fele meghalt.
Pesthidegkút 1739 május és 1740 január közt, kb: 174 halott.
Pilisborosjenő 1739 március és 1740 április közt, kb: 80 halott.
Üröm 1739 május és 1740 január közt, kb: 98 halott.
Törökbálint 1739 májusában tört ki, halálos áldozatok száma nem ismert.
Zsámbék 1739 június és 1740 április közt, kb: 828 halálos áldozat.

2016. november 26., szombat

1695.06.21

Fejér megye nemesi közgyűlése kiadott egy védlevelet Csernovics Arzén szerb pátriárka részére, a megye rendjei Szapáry Péter alországbíró támogatásával a rácoknak letelepedést engednek Sóskút, Tárnok, Százhalom és Berki pusztán, ahol tartoznak a megye közös terheit viselni és minden gonosz cselekedettől magukat távol tartani.
Csernovics Arzén 1695.06.20-án kérte levélben a közgyűléstől, hogy Sóskút, Tárnok, Százhalom, Berki pusztákat a szerbek betelepíthessék, akiknek ő szolgál görög szertartással. A megyétől kért oltalomlevelet.  
1715 Pentele és Csobánka

1715-ben 29, 1720-ban 32 szerb élt Pentele ( ma Dunaújváros ) településen. A szerbek egy része arról a településről kapta a nevét ahonnan bevándorolt ( Adonyi, Ercsi, Perkátai, Fejérvári, Venyimi, Székelyi, Vukovári, Tolnai, Esztergomi, Csobánkai ). A legtöbben Csobánkáról jöttek, 1715-ben öten, 1720-ban heten viselték ezt a nevet, 1711 után érkeztek a településre.
1753.04.05 Hodulka Kata ügye

Az áristomban lévő Hodulka Kata előtt felolvasták, és elmagyarázták a vallomását. A vallomásban nem tagadja hogy ő lopta el egy lánnyal együtt a szoknyákat, majd azokat bútorában elrejtette. Minderről értesítik a zsámbéki uradalom tiszttartóját, mivel a vádlott korában Perbálon lakott és ott is nevelkedett. Az ügyben a döntést elhalasztják. 
1753.04.18 Felolvasták Kindermann Jakab, zsámbéki tiszttartó levelét az áristomban lévő Hodulka nevű személyről, Hodulka Perbálon ment férjhez, majd férjét elhagyta, aki azóta meghalt. Az utóbbi időben semmit nem hallottak felőle. Míg Perbálon lakott, erkölcsi és magaviselete ellen nem volt kifogás. 
1753.05.21 Az áristomban lévő Hodulka Kata ügyében úgy határoztak, hogy tekintetbe véve tiszttartójának leveléből kiderült korábbi példás előéletét és mivel a lopásával okozott kárt teljes egészében megtérítette, 30 korbácsütésre ítélik. 
1752.08.12 Stugler Jakab ügye

A bíró és a jegyző írásban jelentést tett Stugler Ferenc és felesége Salligh Éva lopásáról.
1752.09.27 a tanács ülésén Stugler Jakab tolvaj vallomását felolvasták, hitelesítették, felesége Salligh Éva vallomását meghallgatták és hitelesítették. Az ügyben a döntést a további vizsgálatok miatt egy későbbi időpontra halasztják. 
1752.11.24 Felolvasták Bemsovics Márton, gróf Zichy Miklós tiszttartójának Óbudán október 29-én kelt válaszlevelét, amelyben tájékoztatja a várost, hogy a városi tömlöcben lévő Stugler Jakab Bogdányban kisebb lopásokat követett el. 
1752.12.07 Megtárgyalták a börtönben lévő Stugler Jakab tolvaj és felesége Salligh Éva ügyét. A vádlott csupán kisebb dolgokat lopott, azokat is részben visszaadta. Több mint egy hónapot töltött börtönben, ezért csupán 15 korbácsütésre ítélik és kitiltják a város területéről. Stugler Jakab feleségét, Salligh Évát, aki férje bűntársa volt, mivel egy hónapot már börtönben töltött, nem büntetik meg, csupán száműzik a város területéről. 
1749.10.11 Knor Mátyás ügye

Esztergom város tanácsa levelet kapott Pest megyétől, hogy Zsámbék nevű helységben egy esztergomi pék az országúton úgy megvert egy zsámbéki asztalost, hogy az belehalt sérüléseibe. Kéri Pest megye, hogy Esztergom városa kárpótolja az özvegyet és az árvákat. Knor Mátyás péket ezért elfogták és áristomba került.
1749.10.24 Szilcz József helyettes bíró és a jegyző elmondták, hogy kivizsgálták Knor Mátyás pék ügyét. Mivel a zsámbéki asztalos már a verekedés előtt beteges volt, majd utána még 12 hétig élt, ezért Knor Mátyást Lehner János, Laisz János és Vagner Antal jótállása mellett kiengedik az áristomból. 
1751.03.15 Felolvassák Horányi Gábor, Pest vármegye alispánjának március 9-én kelt levelét, amelyben tájékoztatja a várost, hogy az esztergomi pékek körülbelül másfél évvel ezelőtt Lenner József zsámbéki esztergályosmestert megverték és az belehalt a sérüléseibe. Az ügy tárgyalását a következő ülésre halasztják. 
1751.05.14 Felolvasták Horányi Gábor alispán május 8-án Budán kiadott levelét néhai Lenner József, zsámbéki lakos ügyében. Knor Mátyás péket a tanács elé idézték, aki Lenner József özvegyének kárpótlására 12 forintot ajánlott. Mindezt megírják az alispánnak. 
Lehner József 1716 körül született, 1749.09.23-án halt meg Zsámbékon.

2016. november 24., csütörtök

Megalit kő Kevermesen

Egy olyan követ találtak az  újkőkor időszakából ( Kr. 3000 körül ), amelyikhez hasonlót Bretagne területén találtak egy sírkamrában. 



2016. november 23., szerda

1710.12.15 Mathias Henneholt és Ursula ügye

Miután meghalt a budai Mathias Henneholt és felesége Ursula és gyerekeik is, tanúvallomást tett Budakesziről Anton Hader paraszt és Sebastian Senn és Dietrich Schattl, a vallomásokból kiderült, hogy Ursula, a Rabutin ezred hadnagya Hans Kaspar lánya volt, nem tudják hogy él e még az apa és annak Franz nevű fia. Ezért a hagyatékot - remélve, hogy nincs örökös - magszakadás címén a város magához veszi, az átvételt a Városi Főkamarási Hivatal intézi. 
1710.12.29 Miután magszakadás miatt városi tulajdonként jegyzőkönyvezték Mathias Henneholt hagyatékát, jelentkezett Franciska Teichmann budakeszi lakos, hogy ő Ursula Henneholt nővérének lánya. Eddig nem jött hír arról, hogy él e még Hans Kaspar hadnagy, ezért Franciska Teichmann kérésére a tanács eldöntötte, hogy mentesül a hagyatékhoz tartozó ház őrzésétől és a két szőlő művelésétől. A Halászvárosban lévő ház 35 forintos eladását engedélyező 1710.11.29-én kiadott határozatot - a vevő Mathias Winckler volt - a rokonsági fok miatt visszavonják és Franciska Teichmann kapja, de 35 forintot kell letétbe helyeznie biztosítéknak, ha előkerülne egy közeli és jogos örökös. A két szőlőt úgy kapja meg, hogy meg kell vásárolnia. Az egyik szőlőt a Gellért hegyen a reszelőműves felett 80 forintért. A másikat szintén a hegyen 60 forintért. 1711.12.31-ig 70 forintot kell fizetnie a városnak 8 % kamattal, az összeg másik felét szintén kamattal 1712.12.31-ig. Ha előkerülnek a törvényes örökösök, az asszony egyezzen meg velük, ha tud. A döntésre emlékeztetni kell a Városi Telekkönyvi Hivatalt.
Andreas Hueber kertész örökösödési ügye

Andreas Hueber budai kertész örökösödési ügye 1707.05.11-én vette kezdetét, ekkor a budai tanács Eckher tanácsost rendelte ki hagyatéka leltározására és felbecslésére.
1707.07.06-án Michael Grupp, vörösvári mészáros ősapám, az utódok nevében Andreas Hueber örökségének átadását kérte. A tanácsosok átadták a beadványt Johann Georg Götz részére, aki Anna Maria Hueber végrendeletének végrehajtója volt, hogy megtehesse kifogásait.
1708.03.17-én Michael Grupp újra a tanácshoz fordult a hagyaték öröklési ügyében. A tanács átadta a beadványt Georg Metokovicznak, a budai jezsuita atyák kijelölt megbízottjának és magyarázatot kértek tőle az örökösödési vitáról.
1708.04.16-án a tanács döntött, hogy Georg Metokovicz beadványa folyamatban marad és akkor lesz új döntés, ha kiderül, hány fő közt kell arányosan elosztani a kertész és felesége hagyatékát.
1708.09.17  A Zsámbékra hajtott tehenek ügye

Mathias Busasicz, Bartol Bukovicz és Ferentzi özvegye bepanaszolták a csordás Janót a budai tanácsnál, amiért a zsámbéki kurucok elhajtották a teheneiket, pedig megtiltották Janónak, hogy az állatokat kihajtsa a határból, ő mégis otthagyta a teheneket és elment a szőlőbe. Amikor észrevette az elhajtást, a tehenek után futott, de nem tudta Zsámbékról visszaszerezni. Janó az vallja, hogy 13 forint 25 dénárért lehet kiváltani a teheneket, a tanács meghagyta neki, hogy erről adjon majd be hiteles bizonyítékot és váltsa ki a teheneket.

1708.08.29 Franz Pauer ügye

A nagykovácsi parasztok becsületsértés és verekedés miatt bepanaszolták a budai tanácsnál a budai polgárt, Franz Pauer mészárost. A tanács kivizsgálta az ügyet, Pauernek 3 forintot kellett fizetnie, Johann Mereis, a sértett fél részére a fájdalomért, a felcsernek és pénzbüntetésként 4 forintot. 
Peter Stallbauer budai polgárjoga

1710.08.04-én Buda város közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái szerint, Buda város tanácsánál Peter Stallbauer budakeszi mészáros kérelmezte a budai polgárjogot és hogy kádár és szatócs legyen Budán. A tanács engedélyezte. Budakeszi Zichy Péter birtoka volt, 1698-ban telepítette a lakatlan településre a németeket.
A bécsi császári kripta

Itt vannak eltemetve azok a német császárok és magyar királyok, akiknek támogatásával jöttek a török kiűzése után a német bevándorlók Magyarországra ( köztük az őseim is ).

http://www.muemlekem.hu/magazin/becsi_csaszari_kripta_kozos_kiralyok

I. Lipót császár sírja

III. Károly császár sírja

Mária Terézia és  férje Ferenc császár sírja

2016. november 6., vasárnap

Wittlekofen története

1112-ben említik elsőként, a von Roggenbach család birtoka volt, akik a Zähringer család vazallusai voltak. 1609-ben lett a St Blasien apátság birtoka. Innen származott Magdalena Bindert ősanyám. 

Wittlekofen címere

Wellendingen története

1352-ben említették először, Welelingen néven, 1360-ban Wälelingen, 1506-ban Welladingen.
1460-ban Elisabeth von Werdenberg grófnő Johann von Rechberg özvegye eladta Bonndorf uradalmat Johann Hans von Lupfen grófnak. 1582-ben kihalt a Lupfen család. Az utolsó tulajdonos Peter von Mörsberg fia ( a család az elzászi Morimontból származik ) 1609-ben eladta a St Blasien kolostornak. 1806-tól Baden részeként önálló település 1972-ig, amikor Bonndorf része lett. Itt született Matheus Schumpp ősapám.

Wellendingen címere

Bonndorf Szent Péter és Pál templom

A templom már a 14.század végén létezett. 1402-ben Rudolf von Wolfurt és felesége a pálos rendnek adományozta. 1806-ban a Baden nagyhercegség tulajdona lett. 1842-ben elpusztult egy tűzvészben. Josef Berckmüller építette újra, 1850-re lett kész. 1893 és 1900 közt Franz Joseph Simmler felújította és kifestette. 






Bonndorf kastély

A kastélynak két elődje volt, egy földvár volt valahol Bonndorf közelében itt volt Bonndorf urainak székhelye, a Lindenbuck vár, a későbbi kastély helyén egy ház állt, amelyik a 13.század végén épült. A ház a nemes von Wolfurt  tulajdona volt aki Voralbergből származott. Wolfurt tulajdona volt a Tanegg vár és a Birkendorf uradalom. 1402-ben ő alapította a pálos kolostort Bonndorfban és Tannheimban. A ház később von Falkenstein, Hans von Rechberg lovag és von Lupfen gróf tulajdonában volt. 
1582-ben Heinrich von Lupfen halálával kihalt a család. Ezután Konrad von Pappenheim birtoka lett a Bonndorf uradalom, később elvette tőle a császár bűnei miatt és Karl von Zollern, majd Peter von Mörsberg báró lett a birtokos. A ház 1592-ben leégett, ezután Peter von Mörsberg épített egy kastélyt a helyére. 
Peter von Mörsberg ( + 1594 ) és fia Joachim Christoph von Mörsberg idején reneszánsz kastély épült, olyan sokba került az építkezés, hogy Joachim von Mörsberg 1613-ban 150 000 forintért eladta a kastélyt a St Blasien kolostor apátjának, Martin apátnak. 
Blasius apát idején 1723 és 1727 közt átépült a kastély barokk stílusban, kapott két tornyot, egy új kaput és lépcsőházat. A kastély termei freskókat kaptak, Franz Josef Spiegler műveit. A kapura Blasius apát címere került. 
A kastély mellé 1727-ben egy kápolna is épült, ezt 1820-ban átvitték a városi kertbe, a mennyezet Spiegler freskói ekkor elpusztultak. 

A kastély eleje

A kastély hátulsó része

Spiegler mennyezetfreskója

Blasius apát címere a kapu felett 

Bonndorf Germania szobor a városi kertben

A franciák feletti 1870-es győzelem emlékére emelték a Germania szobrot a kertben, az első világháború idején beolvasztották.


Kastélykápolna Bonndorf

A kápolna barokk stílusban épült Blasius Bender apát idején 1727-ben, Franz Joseph Vogel építész műve volt, vörös homokkőből épült. Szent Nikolaus és Blasius kápolna néven említették. 1820-ban szétszedték köveire és átvitték a városi Martin kertbe az eredeti helyéről, a kastély mellől. A szállítás során elpusztult a kápolna mennyezeti freskója, Franz Joseph Spiegler műve.



Bonndorf Martin Gerbert szobra a Martin kertben

1856-ban készítette Franz Xaver Reich a Martin kertbe.




Bonndorf  kolostor 1402 - 1806

1402.10.30-án Rudolf von Wolfurt és felesége Elisabeth von Krenkingen átadta a bonndorfi Szent Péter és Pál templomot és a hozzá tartozó jogokat, a fiúk Wolf, a polgármester, a városi tanács és templom hozzájárulásával a pálos rendnek. A rend vállalta cserébe a papi feladatokat a templomban és évente egy misét az alapítókért. Az alapítókat a templomban temették el. 
1402.12.22-én ezt megerősítette Marquard von Randegg Konstanz püspöke és átengedte Bonndorf plébániáját a rendnek. 
1418.05.11-én V.Márton pápa és a konstanzi zsinat is jóváhagyta ezt. 
1482-ben leégett a kolostor. A kolostor archívumát a 30 éves háború idején 1631-ben átvitték Klignau kolostorába ahol 1632-ben elégett. 
1612-ben a St Blasien kolostor tulajdonába került Bonndorf, ezután különböző tulajdoni és egyházjogi kérdésekben volt a két kolostor közti vita. 
1806-ban a Württemberg királyság feloszlatta Bonndorf, Berau, Stockach és Radolfzell kolostorait. Lefoglalták a kolostor épületét és földjeit, a könyveket megkapta a freiburgi egyetem. 
A kolostor temetője helyén létesült a városi kert, ide vitték át 1820-ban a kastélykápolnát. 
1842-ben leégett a kolostor épülete és a plébániatemplom, 1846-ban a régi épület helyén épült az új templom. A kolostor helyén most a Martin kert van, itt van Martin Gerbert szobra, Franz Xaver Reich műve. 
1815-ben készült egy rajz a templomról és kolostorról, Josef Köpfer műve.


Bonndorf birodalmi uradalom története

1250-ben örökölte meg a von Lupfen család, Küssaburg bárói a Stühlingen grófságot. 1582-ben kihalt a von Lupfen család, II. Rudolf császár odaadományozta Veit zu Pappenheim marsallnak a grófságot. A Pappenheim család hosszas pereskedésbe került a von Lupfen család örököseivel, akiknek 1605-ben nagy összegű kártérítést fizetett, ezért el kellett adniuk a grófság egy részét 1612-ben a St Blasien apátságnak, Martin Meister volt az apát ekkor. 1746-ban St Blasien apátjai fejedelmi rangot kaptak, ekkor Franz Schächtelin volt az apát. 
Az apátság közvetlenül a birodalom alá került, de közigazgatásilag Elő-Ausztria része maradt. 
1803-ban a franciák szekuralizálták az apátságot, a Máltai Lovagrend vette meg. 1805-től 1806-ig Württemberg királyság része volt. 1806-ban a Baden nagyhercegség része lett.

A St Blasien apátság címere

Határkő 1767-ből a Bonndorf uradalom és a Fürstenberg hercegség közt