2013. február 1., péntek

Gross Ullersdorf és a Zerotin család

Gross Ullersdorf Peter Zerotin (1458-1528) idején került a család kezébe. A Zerotin család 1562-ben ide tette át az uradalma székhelyét. Johann Zerotin nagy építkezésbe kezdett, 1580 és 1589 közt felépítette a kastélyt ott. Gyógyfürdő épült 1592-ben. Egy papírmanufaktúra létesült 1596-ban. Ekkor épült fel egy evangélikus templom 1599 és 1603 közt, ezt 1620-ban a katolikusok kezére került. Az építkezések nagy terhet jelentettek az uradalom parasztjainak, 1580-ban kitört az első parasztfelkelés a terhek ellen. A parasztok védelmet kértek Rudolf császártól, de ő elutasította kérésüket. Johann Zerotin halála után két fia Johann Jetrich és Premek felosztotta az uradalmat. Gross Ullersdorf, Johann Jetrich birtoka lett, aki gyerektelen volt, halála után testvére örökölte a birtokát. A két testvér részt vett a Habsburg ellenes felkelésben, amit levertek az 1620-as fehérhegyi csata után. A Zerotin birtokokat  elkobozták, rokonaik kérésére visszakapták később. A paraszti terhek továbbra is nagyok voltak 1620-ban kitört a második parasztlázadás, ezt 1621-ben leverték. A 30 éves háború végén svéd csapatok pusztították a környéket, a Zerotin birtokot megkimélték, a tulajdonos protestáns vallása miatt. Premek 1652-ben halt meg fiai Karl Heinrich és Premek katolizáltak. A nagy paraszti terhek miatt 1662-ben újabb parasztfelkelés volt az uradalomban, a három vezetőjét a kastély udvarán végezték ki 1662.jülius.24-én, az egyikük Ullersdorf bírója Hans Jaschke volt. A két testvér közül Premek lett testvére halála után a tulajdonos, Premek 1678-ban meghalt, két fia gyámja lánya Gallas grófnő lett, aki alatt 1678-ban megindult a boszorkányüldözés. Az üldözés az egyik fiú Johann Joachim nagykorúvá válásával ért véget 1689-ben. Az uradalmat Ludwig Anton Zerotin adta el 1802-ben a Lichtenstein családnak.