2012. április 7., szombat

Rózsaesküvő Vörösváron

Az eredete Franciaországba vezet, itt Coussaye márki alapította a rózsadíjat. A márki lánya rossz útra tért, ezért a hozományából díjat alapított. A pénz kamatát minden évben egy ünnepségen adták át egy erényes szűznek, kastélyában a Párizs melletti Enghienben.
Karácsonyi Guido gróf, aki Solymár, Szentiván, Vörösvár legnagyobb birtokosa volt, ennek mintájára alapította a Rózsalány díjat, Rudolf trónörökös és a belga Stefánia hercegnő esküvőjének tiszteletére. Egy 40 ezer koronás alapítványt hozott létre, ennek kamatait kapta meg Solymár, Szentiván, Vörösvár legerényesebb szegény hajadona, minden évben más településen.
Összesen 32 lány kapott díjat, azután az első világháború idején az infláció miatt elvesztette az értékét.
Az első hajadon a solymári Thaller Borbála volt, aki 1882-ben ment férjhez Milbich Mihályhoz. Az első rózsaesküvőn Haynald Lajos bíboros, kalocsai érsek adta össze a párt.
A harmincadik rózsapár Danner Tamás és Miereisz Borbála volt, a székesfehérvári püspök Prohászka Ottokár adta őket össze.
Az utolsó rózsaesküvő Szentivánon volt 1914-ben Háber Ádám vette el Gábeli Terézt.
Az alapító levél szerint a jutalomra méltó hajadont a községi elöljáróság terjeszti elő a bizottságnak. A lány erkölcsös, jó magaviseletű, a magyar nyelvben járatos, 17-19 éves római katolikus szegénylány legyen.
Fennmaradt az 1913-as rózsaesküvő leírása, Schön Teréz és Pilzinger János lakatos házasodott össze. Az ünnep féltízkor kezdödött, bandérium ment a rózsaanyáért, Almásy  László országgyűlési képviselő feleségéért, nagy mozsárdurrogtatás és éljenzés közt vitték a községházára, ahol várta őt az ifjú pár. Almásy Lászlóné egy hatalmas rózsacsokrot adott át nekik. Ezután megtartotta a polgári esküvőt Eckhardt Géza közjegyző. Utána átvonultak a násznép és a vendégek a templomba, ahol Angeli Márton plébános tartotta az egyházi esküvőt. A templomból a templom előtti nagy tölgyfához vonultak, itt Almásy Sándor főszolgabíró átadta az 1200 koronát. Az úri vendégek ezután ebédeltek az úri kaszinóban, gróf Karácsonyi Jenő vendégeként. Ebéd után átmentek a pár házába, ahol az urak megtáncoltatták a menyasszonyt, utána visszamentek a kaszinóba. Az esküvőn jelen volt Karácsonyi Jenő gróf és Almásy László a kerület országgyűlési képviselője.
A második vörösvári rózsaesküvőt 1886-ban ükszüleim Scheller János és Peller Mária tartották.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése